A bukaresti klubvezér szerint mindenkit megcsapnak, még a Ferencvárost is

2025. június 19. 11:34

A román FCSB elnökének, Gigi Becalinak a nagyképűsége nem ismer határokat.

2025. június 19. 11:34
null

Kedden és szerdán készítette el az UEFA a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 1. és 2. fordulójának párosításait. A Ferencváros csak a második napon volt érdekelt, mert a magyar bajnoknak már csak a 2. körben kell bekapcsolódnia a küzdelmekbe – az örmény bajnok Noah-val vagy a montenegrói aranyérmes Buducsnoszt Podgoricával találkozik majd, attól függően, hogy a két csapat első körös párharcából melyik jut tovább.

Románia bajnoka, azaz az FCSB viszont már a keddi sorsoláson is részt vett, ugyanis szomszédainknak már az 1. fordulóban is játszaniuk kell – jelen esetben az andorrai Inter Escaldes ellen.

A sorsolás után a prosport.ro az FCSB tulajdonosát, Gigi Becalit kérte értékelése, aki elég pökhendi módon nyilatkozott – szúrta ki a Csakfoci.

„Nem volt semmilyen érzelmem a sorsolással kapcsolatban, nem ismertem az első körös ellenfeleket, ahogyan a második köröseket sem, de mindegy is, mert mi vagyunk az FCSB, számunkra nincs nehéz ellenfél. A harmadik körben megkaphatjuk a barátainkat, szomszédunkat, velük szívesen játszanánk. 

Már sem a Ferencváros, sem a Ludogorec nem olyan erős, a Celticet és a crvena Zvezdát elkerülném, de szerintem mindenkit megcsapunk.

A playoff-kör izgalmas lesz, viszont úgy látom, hogy túl erősek vagyunk ahhoz, hogy bárkitől tartsunk.”

Mondhatni, minden sportszerűséget nélkülözve beszélt a sorsolásról a klubtulajdonos. Ennek szöges ellenpéldája a Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás, aki a Mandinernek a legnagyobb tisztelettel beszélt a lehetséges ellenfelekről.

Ezt is ajánljuk a témában

Magyar szemmel érdekes dolgokat lehet olvasni mostanában a román sajtóban, hiszen nemrég egy cikkben azt állították, a Paks csatára, Böde Dániel román származású.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: DANIEL MIHAILESCU / AFP

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
grün
2025. június 19. 16:07
f@sztapaszta, kemény a csávó, de igaza van…
Squalline
2025. június 19. 15:19 Szerkesztve
Amikor a Fradi fogadkozik, akkor mindjárt előkerülnek a több szerénységre intő házmesterek a paksozó különítménnyel karöltve. Ilyenkor bezzeg kussolnak.
billysparks
2025. június 19. 14:34
Teljesen igaza van. a Fradi nem olyan erős, mint kb. 4-5 éve. ez itt kelet és Közép-Európában természetes jelenség. megfut egy csapatnak egy kicsit, pár évig ott van a nagyok játszóterén, aztán visszasüpped. Ilyen volt korábban a Grazer AK, A kassa, a kisebbik pozsonyi csapat, a Petrzalka ( Pozyonyligetfalu), a román CFR, Sheriff Tiraspol, Sparta Praha, legia Varsó, Wisla Krakkó...., de nem a régi a Dinamo zagreb, Partizan, Crevena vagy éppen a Steaua ( FCSB sem.) Nyugaton sem ritka, hogy kisebb csapatok tündökölnek ( depotivo la Coruna, Lille, Marseille, Bilbao, real Sociedad), de a nagyoknál sem ritka. ( Milan, Dortmund, stb.)
Majdmegmondom
2025. június 19. 13:44
Igaza van! Mit mondjon? Amit a Paks, hogy ez nekik túl nagy falat és legfeljebb egyel lejjebb folytatják, ha nem jön össze? Mindenkinek hinnie kell magában, erről szól a sport, legyen az román, magyar, vagy akár albán...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!